Tündi és Ottó


 

  Vannak dolgok, vannak fogalmak amik elválaszthatatlanok egymástól (ugyanakkor ellentétesek is egy kicsit).
  Például a tűz és a víz, vagy a Nap és a Hold, vagy ... Tünde és Ottó.
  Igen, így  van ez valahogy  Kempelen Tündével és Miskolczi Ottóval.  Együtt vannak, együtt látjuk őket, összetartoznak - és egyben  hozzánk is tartoznak ( vagy mi hozzájuk - nem is tudom ...).

  Egy kórusnak karnagy kell - és valaki még, aki az "ügyeket intézi".
  Ezek ők ketten a Bárdos Lajos Kamarakórusban. Együtt csinálják, bármelyikükről eszünkbe jut a másik - mégis olyan mások !

  Ottó a szervező és "Manager", a színész és az örök mókamester, a  női nem gáláns hódolója és széptevője,  Arlecchino és Don Juan, a magyar kiejtés és nyelvhelyesség védelmezője és őre, minden kórus tártszívű  patrónusa, a gyengék védelmezője és felkarolója, a nagy álmodozó és a szigorú  kritikus.  Aki egyből ránk szól, ha nem tetszik neki  valami ( aminek azért nem olyan nagyon örülünk ...)  - de már hiányzik egy kicsit, ha véletlenül nem így történik  ...

  Tündi pedig maga a megtestesült  Zene és Türelem. Aki 25 esztendő óta ( legalábbis amit velünk eltöltött) próbálja rajtunk keresztül másokhoz is eljuttatni a szép zenét, a zene szeretetét. De először hozzánk kell eljuttatnia, ami - sajnos - nem mindig könnyű. Profi zenészekkel valószínűleg könnyebb és eredményesebb volna. Ő mégis megmaradt és zokszó nélkül kitart az amatőr kórus mellett, és soha el nem múló türelemmel és szeretettel javítgatja az újra és újra előbukkanó hibákat. Minden egyes művet minden próbán olyan lelkesedéssel és frissességgel vezényel, mintha akkor vezényelné először.
  És nemcsak a művekkel türelmes, olyan  az emberekkel is. Az elmúlt 25 év alatt egyszer sem tapasztaltuk, hogy bárkivel is  türelmetlen lett volna, állhattunk ott akárhányan a próba után körülötte a mi apró-cseprő kis problémáinkkal, ügyeinkkel, a legutolsóhoz is ugyanolyan érdeklődéssel fordult, mint a legelsőhöz. És nincs szidalmazás, nincs elmarasztalás - még akkor sem, ha olykor-olykor megérdemelné valaki.
  Az egész lényéből valami természetes szeretet, nyugalom  és megértés sugárzik, amit csak csodálni lehet, és amit nagyon jó minden héten legalább egyszer megtapasztalni. Alázat a zene, és tisztelet az ember iránt - talán ez az a két dolog, ami az életét átjárja és teljessé teszi.
 
Édesanyja a Tünde névvel ajándékozta meg Őt. "Nomen est omen" - mondatja velem gyér latin tudásom. Igen, ha a "a név végzet; a név intő, figyelmeztető jel" - akkor ez a tündérség Tündi végzete - de talán inkább erőssége és megtartója azon az úton, amelyen jár, és amelyen megengedi, hogy kövessük, illetve, hogy együtt járjunk Vele.

Köszönjük Mindkettőjüknek az elmúlt éveket, köszönjük  a rengeteg munkát, a velünk való törődést, a szeretetet, az életre szóló  élményeket,és reméljük, hogy még sok hosszú évet tudunk együtt-muzsikálással eltölteni !
                                                                                                                                             

 

 

                                                                                                                            Vissza