Buszunk kileheli páráját és autóstoppal jövünk haza
| A linzi út igen jól sikerült. Programunkkal ragyogóan szerepeltünk, de buszunk is végérvényesen beírta magát kórustörténetünkbe. Linz előtt hirtelen megmakacsolta magát. A sebességváltó „bemondta az unalmast” és hirtelen nem volt hajlandó működni. Basszista kórustársunk, Prinner Béla –lévén szakképzett autószerelő- azonnal felajánlotta segítségét, hátrament és a folyosón egy kis ajtócskát felnyitva hozzáfért a sebességváltó egységhez. A sofőrünk bemondta, melyik fokozatot kéri és kórustársunk már kézileg intézkedett is. Nagy volt az öröm, hogy így kevés késsel megérkeztünk és a visszamenet során már a váltó jól működött. A magyar határ előtt buszunk ismét az akut megbetegedés jeleit mutatta, de ezúttal helyrehozhatatlanul. A határ után a magyar oldalon valamennyien kiszálltunk és ki így, ki úgy, de autóstoppal voltunk kénytelenek Budapestre jönni. Ezt a kényszermegoldást kellett választanunk éjjel 1 óra magasságában, hiszen már hétfő lévén valamennyiünknek dolgoznunk kellett. Zuhogó esőben egy versenyautókat szállító autóra sikerült felkapaszkodnunk. Kb. másfél órára még lepihenhettem, mert 7 órakor kezdődött a munkanapom. Mint a vezérigazgató műszaki titkára 10 órakor fontos értekezleten kellett holtfáradtan részt vennem, melyen a vállalat valamennyi felső vezetője jelen volt a hosszú asztal két oldalán. Emlékszem, hogy egyik kezemmel a fejemet támasztottam meg, hogy el ne guruljon. A másik kezem ujjaival a szemhéjaimat kényszerítettem nyitvatartásra. Semmit sem értettem az elhangzottakból, de ez nem derült ki, mert szerencsére nem kellett hozzászólnom. |