1993-as utunk három fő állomása – Valeggia (mellette Savona), Róma és az Udine melletti   Vendoglio volt.

Úton Valeggia felé 

 Július  elsején este hétkor kezdtük meg csaknem két hetes  utunkat.  Harminchárman utaztunk együtt a buszon -  kórustagok, zenészek (Rédey Erzsi és lánya csellósok, egy oboás, Srajber Zsolt fuvolás), Kovács Kati videós, Mark György fotós. Egész éjjel vitt a busz célunk felé. Reggel hat órára értük el az olasz határt, 11 órakor már Bergamoban  voltunk. A régi városrészhez kacskaringós utcákon gyalogoltunk fel, megcsodáltuk a szűk utcákat, a városra néző kilátást a domb tetejéről, megkerestük Donizetti márvány síremlékét.

Valeggia az Olasz Riviéra kis városa, a tenger mellé épült. Ide csak este hét órára kellett volna megérkeznünk, de már háromkor ott voltunk. A vendéglátó kórussal való találkozásig valahogyan el kellett töltenünk az időt. A tenger partján jellegzetes városi strandok sorakoztak, az egyik előtt állt meg a buszunk. Estig a tengervízben kiáztattuk az utazás fáradtságát elmerevedett tagjainkból,  nagyokat fürödtünk.

Hét órakor a vendéglátók Valeggia templomterén már várták kórusunkat. 

Valeggia, Savona   július 2.- július 4.

 Vendéglátóink a családjaiknál  helyeztek el bennünket. Mi négyen, Csillangóval, Lámi Anikóval, Anikó férjével, M. Gyurival együtt Savonában egy gyönyörű, háromemeletes, kertes villában laktunk az egyik kórustag szüleinél. Külön szobát kaptunk (jutott a 9 szobából a vendégeknek is), én Csillangóval aludtam egy szobában, meseszép gyöngyház berakásos parasztágyakban.

Stílbútorokkal berendezett ebédlőben tálalták a sokfogásos olasz vacsorát. Este a kertben dalolt a fülemüle, denevérek repdestek, ezer béka kuruttyolt.  A háziak csak olaszul tudtak, de  szótárak segítségével és mutogatással megértettük egymást.

Az első nap buszos kirándulással kezdődött Az Olasz Riviéra két gyöngyszemét, Nolit és Finale Lingurét néztük meg.

Noli csendes halászfalu, gyönyörű tengerparttal, középkori házakkal. Finale Lingure az Olasz Riviéra jellegzetes helye, nemzetközi gyógyfürdőkkel, széles, homokos stranddal, pálmafákkal övezett tengerparttal. A városnézés után újra órák hosszat strandoltunk, a homok izzott, a nap teljesen kiszívta erőnket. Fürdés után rohantunk haza, este 9 órakor kezdődött a koncertünk a valeggiai Paris templomban.

A 40 éves Valeggiai Kórust köszöntő üdvözlő énekünk kellemes hangulatot teremtett. A strandolás ellenére nagyon szépen sikerült szereplésünk  (különösen az Ave Verum, a Libera, a Régi táncdal). A közönség melegen tapsolt. Koncert után állófogadás volt,  pizzák, italok, evés után  közös éneklés. A nagyon hangulatos este után éjjel 1  órakor kerültünk ágyba.

Másnap Valeggiában az olasz kórussal együtt énekeltük a Missa Tertia-t a város templomában. Templomi szereplésünk után egy hegyi vendéglőbe gyalogoltunk fel, az olasz kórus titkárának vendéglőjébe. A hangulatos hegyi fogadóban hatalmas evészet kezdődött, érdemes a fogásokat  részletezni, még soha nem volt részünk hasonló bőségben. Előétel: sonka, francia saláta, párolt paprika, rozmaringos sodort galuska, kapros borsos spagetti. Minden tészta házi gyártású volt. Majd: petrezselymes burgonya polippal, sült nyúl párolt zöldségekkel, fekete olajbogyóval, csodásan fűszerezve. Desszert: gyümölcskelyhek. Persze mindenféle italt is felszolgáltak, végül jött a híres olasz kávé. Az ebéd  legalább 4 óra hosszat  tartott, volt idő mindent megkóstolni.

A sok ételt le kellett dolgozni,  savonai városnézéssel próbáltuk, de még nem volt vége a gyomrunk elleni támadásnak. Este hétkor Valeggiában  közös vacsorát szerveztek az olaszok a sportpályán, ahol  házi pizzákkal, szendvicsekkel, süteményekkel, gyümölcsökkel teli asztalok kínálgatták az újabb finomságokat. Ez a nap a nagy evések napja volt. 

Másnap  reggel énekkel búcsúzott el egymástól Valeggia főterén a két kórus.

Elindultunk Róma felé.  

Utazunk Rómába – július 5.

 A tengerpart mellett döcögtünk Genováig –  a kilátásban gyönyörködtünk, már amikor épp nem voltunk alagútban. Olyan sok alagúton mentünk keresztül, hogy elhatároztuk, ha kérdezik otthon, hogy mit láttunk Olaszországban, azt válaszoljuk, hogy nem tudjuk, mert egy nagy fekete alagútban voltunk állandóan. Pisa mellett elhaladva a ferde tornyot pillantottuk meg, nagy ovációval állapítottuk meg, hogy tényleg ferde.

A pisai ferde torony

Meglepetésünkre megálltunk Pisában, a Csodák tere mellett parkoltunk. Egy órát kaptunk sétára. Lenyűgöző volt a pillanat, amikor beléptünk a térre. Felejthetetlen élmény lett ez az egy óra.

Este 9 órakor érkeztünk Rómába. Útközben nagyon meleg volt, folyt rólunk a víz. A busz Róma központján ment át, elhaladt a Vatikán mellett, egy pillantást vethettünk a Szent Péter Bazilikára, az Angyalvárra, a Haza Oltárára. A város szélére, a  Szent István házhoz igyekeztünk – a kalocsai nővérek alapítványához.  Hosszú várakozás után az alagsorban kaptunk egy nagy közös teremet, az ágyak szinte összeértek. A szállásért fizetnünk kellett, koszt sem járt. Ezt előre tudtuk, ezért otthon úgy csomagoltunk, hogy négy napra elláthassuk magunkat. Későn nyugodott le a társaság –  a vacsora, a fürdés, a sorbaállások sokáig tartottak.

Korán reggel a nővérek járkálása ébresztett; nem bántam, megkezdődött egy csodás élmény: három nap Rómában.

 Három nap Róma - Július 6. - július 8.

 Első nap – városnézés

 Reggel tízkor busszal indultunk Rómába. Egy rossz döntés következtében a Via Appián bolyongtunk, kerestük Cecilia Metella síremlékét, a katakombákat. Úti célunkat nem tudtuk busszal megközelíteni,  másfél óráig gyalogoltunk a tűző napon -  az autók között – sajnos az ellenkező irányba. A hiábavaló séta  után végül a Szent Sebestyén templomba tértünk be. Ez volt az első szép látványunk, gyönyörű volt a fafaragásos mennyezete. A bazilika melletti katakombákat már nem tudtuk megnézni, Rómában délben minden bezár. A templomok, múzeumok általában 9 -10 órakor nyitnak ki, 12-ig megnézhetők, utána kezdődik a szieszta, mely 3- 4 óráig tart. A templomok este 6-kor, 7-kor bezárnak, így nagyon kevés idő áll a turisták fogadására.

A Via Appia után buszunk a városközpont felé indult el, és  a Colosseum melletti parkolóban  álltunk meg. Este hat óráig szabad időt kaptunk: nézzük meg Rómát!

Mónika, Anikó, Gyuri, Csillangó, Zsuzska, Rita, Tóni és én  együtt indultunk el városnézésre. Mónika már kétszer volt Rómában,  rábíztuk magunkat, és nem bántuk meg, mert nagyon jó idegenvezetőnek bizonyult.

Először a Colosseumot néztük meg, majd elindultunk a Forum Romanum mellett a Capitoliumra. A Forumot nem tudom szavakkal leírni, csodálatos érzés volt látni. Nem mentünk be, de mellette elhaladva, nagyon jó rálátásunk volt. A Capitolium domb tetején megnéztük a Campidoglio teret,  Michelangelo tervezte. A Marcus Aurelius szobrot nem láttuk,  renoválták. A szenátori palota  jelenleg városháza. Előtte húzódik a Michelangelo által tervezett kettős lépcső.

Nem győztük nézni a sok könyvekből ismert műemléket.

Közelről láthattuk  a  II. Victor Emmanuel nevét viselő hatalmas fehér emlékművet – a Haza Oltárát, melyet Olaszország  egyesítésének emlékére emeltek. Láttuk a Pantheon kör alakú épületét, előtte a Piazza della Rotonde-t csodás szökőkútját. Ellátogattunk a császárok fórumaira, Traianus oszlopához.

A Piazza Navona  az ókorban küzdőtér volt, a középkorban lovagi tornákat színtere, majd a vétkesek megkorbácsolásának helye lett. Ma békés szórakozóhely, közepén a négy folyó, a földrészek nagy folyóinak (Duna, Nílus, Ganges, Rio de la Plata) szökőkútjával. Végre kinyitottak a templomok, siettünk megnézni néhányat.

Hat órára  beszéltük meg, hogy találkozunk a többiekkel a busznál, de Tündéék időközben meghosszabbították a szabadidőt. Így azután visszarohantunk, hogy még zárás előtt bejuthassunk a közeli híres templomokba, de elkéstünk, már minden bezárt. Ezért nem láthattuk a Mózes szobrot sem. A Santa Maria Maggiore lépcsőjén gyűlt össze a csüggedt kórus, innen együtt indultunk a Trevi kúthoz. Tündi azt tervezte, hogy énekelni fogunk ott (és kalapozni), de erre nem volt lehetőség. A nyüzsgő sokaságban elvesztünk, a víz zubogás zaja mindent más hangot elnyomott. Átgyalogoltunk a Spanyol térre. Nem törődtünk a nagy tömeggel, felálltunk a középső lépcsősorra és énekeltünk. (Szépen énekeltünk, de a kalap üres maradt!) A tér hangulata, a Trevi kút kárpótolt minden fáradtságért. Fájó lábakkal gyalogoltunk vissza a messze parkoló buszunkhoz. Késő este, már a 11 órai zárás után értünk haza.

Második nap – pápai fogadás

Korán reggel keltünk – negyed kilenckor indult a buszunk a pápai fogadásra.           

Bárdos Lajos Kamarakórus – Jön a pápa

 12 ezer embert befogadó hatalmas csarnok áll a Szent Péter tér baloldalán. Már kora reggel rengeteg ember várt a bebocsátásra. A fogadás 11 órakor kezdődött. Viszonylag igen rövid idő alatt bejutottunk a modern fogadócsarnokba (rendőrök,  svájci gárdisták, rendezők irányítása mellett). Nagyon jó helyet kaptunk, majdnem teljesen elől. A magyarok egy szektorban ültek. A világ minden részéről jövő zarándokok lassan megtöltötték a termet. A várakozási idő alatt énekeltünk. Több kórus is volt a teremben rajtunk kívül, szlovénok, amerikaiak és egy ukrán gyermekkórus.

A várakozás izgalma egyre fokozódott. Megfoghatatlan boldog érzés töltött el, magam is meglepődtem ezen. Végre,  a terem végén bejött a pápa.

Az emberek felálltak a székekre. A pápa haladási útja  mentén egymás hegyén hátán tolongott a nép, áldást, készszorítást  reméltek. Végül a terem elején egy színpadhoz ért a pápa és leült a trónusára. Az angol, német, spanyol területen élőket szólították először. A pápa mindenkihez a saját nyelvén elmondott egy rövid beszédet. A magyarokhoz érve a sorban, név szerint szólítottak minket  – Bárdos Lajos Kamarakórus Magyarországról. Azonnal elénekeltük az  Aeterne Rex-et. Soha nem énekeltünk 12 ezer ember előtt, pláne a pápa előtt. A Vatikáni Rádió és Televízió is közvetítette a fogadást, így a mi énekünket is. Nagy tapsot kaptunk és egy külön pápai kézmozgást.

A fogadás kb. 1 órakor ért véget. Felemelő érzés volt a sok különböző nemzetiségű ember közös találkozója. Magamban kértem valamit: hitet és szeretetet. 

A pápai fogadás után a Szent Péter bazilikát látogattuk meg. Az elsőként Michelangelo Pietá- ját pillantottam meg, üveg mögött, a szobor szépsége összeszorította a torkomat. A templom a világ egyik legnagyobb bazilikája, az Esztergomi Bazilika a közepéig ér, a  katedrális padlóján bejelölték a világ híres bazilikáinak méreteit. Elől a baldachin tíz emelet magas, mégis egy kecses építmény. Alatta van a főoltár, mely  Szent Péter csontjait tartalmazó nyughelyen áll. Az első oltár felett látható Szent Péter trónusa.

 A templomban rengeteg a szobor, festmény, a híresebbeket igyekeztünk megnézni. Képtelen vagyok megjegyezni Róma csodás templomait, csak  egy benyomásom maradt, szinte mindegyik díszes barokk. A Szent Peter bazilika, a Szent Péter tér azonban felejthetetlenek maradtak,  lenyűgöztek.

A nap további részében kisebb csoportokra  szakadva tovább ismerkedtünk Rómával. Angyalvár, Tiberis, Popolo tér, Corso,  sikátorok, Villa Borghese kert … Végigsétáltunk a város feletti park sétányán, majd  élveztük a délutáni napsütést a Spanyol lépcsőn. Hangulatos utcák, terek, boltok között tértünk vissza az Angyalvárnál parkoló buszunkhoz. 

  Az élet kevés ilyen emlékezetes napot ad ajándékba.

 Harmadik nap –  Magyar Kápolna.

 Másnap kora reggel indultunk a Szent Péter katedrális  egyik altemplomába,  a  Magyar Kápolnába. A kórusunk magyar misén énekelte Bárdos Lajos Missa Tertia-ját. A kis templom megtelt magyarokkal és görögkeleti kispapokkal. Három pap celebrálta a misét, köztük  a pápai vatikáni követ és egy püspök. 

 A Szent István Ház főnöknője, Genoveva  nővér,  elkísérte kórusunkat a kápolnába  is. A nővér annyira meghatódott a  pápai fogadáson elénekelt dalunkon, hogy az egész kórusnak  elengedte a 60 ezer líra szállásdíjat. A nővérek a televízióban láttak minket, szerintük nagyon szépen énekeltünk,  véleményük szerint az összes kórus közül mi voltunk a legjobbak.

A magyar kápolnában is annyira tetszett a nővérnek  mise éneklésünk szépsége, hogy ez további nagylelkűségre késztette, és az egész kórust meghívta vacsorára.

A mise után  átlátszó  fellépő ruháinkban a Vatikáni Múzeum elé vonultunk  (hosszú forró séta volt!), és azt reméltük, hogy szép, hímzett  egyenruhánkat látva ingyenes bebocsátást kapunk a Sixtus kápolnába. Természetesen erről szó sem lehetett, mehettünk vissza a buszhoz átöltözni.

De nem csüggedtünk, páran újra elindultunk (Anikó, Csillangó, Misi, Levente, Jutka, én) vissza a Vatikáni Múzeumhoz.

Leírhatatlan az a szépség és gazdagság, amit láttunk. Nem igaz, hogy láthattam a Belvedere udvar szobrait, köztük a Laokoón szoborcsoportot, a Belvederei Apollót! Csodás termek és látnivalók között igen hosszú úton jutottunk el a Sixtus kápolnához. A híres kápolna sokkal nagyobb volt, mint ahogy elképzeltem. A  falak melletti padokra  leülve sokáig elnéztük Michelangelo freskóit messze a magasban, elmerevedett nyakizmokkal. Sajnos,  Leonardo “Utolsó Vacsora”  festményét nem láthattuk, épp  restaurálták. A vatikáni kert melletti képtár 17  termének megnézésére  már csak negyedóránk maradt, kettőkor  a múzeum is  bezárt. Így is sikerült néhány nagyon híres és szép festményt  megkeresnünk  (Leonardo, Caravaggio, Raffaello képeit).

A kórus visszaindult a Szent István házhoz. Hat órakor mise volt ott is, énekeltünk, a zenészek Vivaldit és  Rossini szonátát játszottak, nagyon szépen.

Mise után kezdődött a közös vacsora Genoveva nővér meghívására. A négynapi száraz koszt után fenségesen jól esett a finom bableves, friss lángos, almabor.

A vacsora fénypontja viszont Genoveva nővér volt. A  78-80 éves nővér fürge, eleven észjárása, jó humora, természetes kedvessége mindenkit lenyűgözött. Zenész családba született, kántorként ment nyugdíjba,  a zene szeretete végigkísérte életét. Sokat derültünk elbeszélésein. Énekkel köszöntünk meg jóságát és énekszóval köszöntünk el is.

 Reggel Genoveva nővér  magyar zászlót lengetve integetett  Udinébe induló buszunk után.

 Udine – Vendoglio - Július 9.- július 11. 

Egész nap utaztunk, útközben gondolatban rendezgettük az elmúlt nyolc napban átélteket. Egy rövid órára megálltunk Firenzében, s rohantunk  újabb  élményeket szerezni. A városnézésre kapott idő nagyon kevés volt, a véletlenül látott szépségek csak a vágyat ébresztették fel bennünk, hogy ide majd egyszer vissza kell jönni.

Este nyolcra érkeztünk meg Udinébe. Az itt eltöltött napokról keveset tudok csak  írni. Újra családoknál kaptunk szállást, az olaszos vendéglátásra megint nem lehetett panaszunk Kedves családok törődtek  velünk.

Július 10-én  a vendogliói  Plébániatemplomban rendezték meg az "Alpe Adria Fesztivált" három kórus, köztük a mienk,  részvételével. Nagyon szép műsorokat hallgattunk meg, és mi is sikeresen szerepeltünk. Kórusunk zenészei nagy tapsot kaptak.. Másnap, vasárnap, a három kórus  együtt énekelte a  helyi templomban a nagy misét.                                                                                                     

Egy közös ebéd után elbúcsúztunk vendéglátóinktól, és fáradtan, de elégedett szívvel elindultunk haza.

Szép utazásunk emlékeit még sokáig felidéztük, ma is jó visszagondolni az együtt átélt napokra.

Budapest, 2011. május                                                                                                                                                                           Drasny Ági