A csodálatos „római vakációt” és Assisit magunk mögött hagyva valahol Firenze és Bologna magasságában csúnyán zuhogó esőben haladtunk a sztrádán hazafelé. Egy benzinkútnál –a szükséges pihenő elteltével- visszaszálltunk a buszba. Helyeinket sűrűn váltogatva, igen oldott hangulatban cseréltük ki tapasztalatainkat útközben s megbeszéltük a rengeteg átélt, lenyűgöző élményt. Már vagy 25 perce ismét úton voltunk, amikor Márk hangjára lettünk figyelmesek: Nincs itt, hiányzik Klári húgom!  Valóban a benzinkútnál hagytuk s nélküle indultunk útnak. Nem volt mit tenni, vissza kellett fordulnunk. Ez viszont csak a következő útelágazásnál volt lehetséges. Lényeg a lényegben, hogy legalább 120/150 km-nyi és több mint  egy-/másfél  órányi kényszerű autózás után tudtuk megszeppent útitársnőnket ismét magunkhoz ölelni. El lehet képzelni mit élt át Klári a kb. másfél óra alatt.