2005 áprilisában érkeztünk Rómába s az időpont tragikusan egybeesett II János Pál pápa felravatalozásával és milliónyi zarándok lepte el az örök várost. Miután be kellett látnom, hogy a rendkívüli hosszúságú zarándoksorok miatt képtelenség bejutnom a Szent Péter- bazilikába és búcsút vennem a lengyel pápától, így elutaztam Tivoliba, mely elmondhatatlanul  csodálatos élmény volt. Este Rómában sétálva még minden lehetséges percet kihasználtam és a  legutolsó busszal kívántam hazajutni a végállomástól éjfél körül. Bizonytalan voltam, hol szálljak ki a buszból, ezért inkább úgy határoztam elmegyek a másik végállomásig és a visszaúton majd bizonyosságot szerzek. A végállomásnál –mely már Rómán kívül volt- a buszvezető kijelentette, hogy számára befejeződött a munkanap, nem megy már vissza, szálljak ki. Teljesen megdöbbentett a váratlan fordulat éjjel 1 óra körül. A közeli benzinkútnál viszont egy olasz vállalta, hogy miután abban az irányba megy, hazavisz engem és a vele utazó kisfia is segíteni fog, hiszen ismeri a busz útvonalát és nem fogadta el a felajánlott pénzösszeget. Késedelem nélkül mindenképpen haza kellett jutnom Rómába, hiszen kora reggel a csoport Assisibe indult. Össze –vissza utaztunk, de képtelen voltam felismerni a szálláshelyemet, melynek se a címét, se a nevét, se telefonszámát nem adták meg a háziak. Éjjel nem láthatók azok a jellegzetességek, melyeket nappal látni. Jószívű, de tanácstalanná vált vezetőm visszavitt a busz római végállomásához és kb. 2 órakor átadott további intézkedés végett a rendőröknek, akik a zarándokok egy több ezer autós parkolóját őrizték. Több mint fél órás várakozás után, amikor is engedélyt kellett kérniük a poszt elhagyásáért egy rendőrtiszt és egy csinos, angolul jól beszélő rendőrlány beültettek a rendőr kocsiba. Miután a szállásomról minden adatot elmondtam és lerajzoltam, elindultunk. Csaknem egy ¾-órán át utaztunk minden lehetséges irányban. Több rendőr poszton megállva segítséget kértek a helyiektől elmondva, hogy itt egy magyar, aki erre felé lakik, de szállásának sem a címet, sem a telefonszámát, sem a nevét, semmit sem tud. A bemutatás után úgy néztek rám mint egy kevéssé beszámítható egyénre. A szállást nem találtuk meg. Kijelentettem, hogy vigyenek vissza a kiindulási helyre és majd nappal az első busszal hazamegyek. A tiszt erősködött, még van egy ötlete és valóban csoda történt. Hirtelen felismertem a szállásunkat, ahol csak négyen laktunk a csoportunkból. A rendőrök semmiféle jegyzőkönyvet nem vettek fel, semmilyen dokumentumot nem kértek tőlem. Boldogan köszöntem meg segítségüket. Hosszan csöngettem s hamarosan megjelent a zarándokhely egy pátere. Rettenetesen letolt, hogy minek csöngetek ilyen hosszan, hiszen így teljesen kiűztem az álmot a szeméből s így nem fog tudni elaludni.  Óvatosan bekopogtam a szobámba, mert be volt zárva. Zsigmond Balassa szobatársam azonnal beengedett. Egy percig sem hunyta le a szemét éjjel és félóránként lement a portára gondolván, talán nem tudok bejönni, ezért maradok el. Akkor esett le az állam a csodálkozástól, amikor kiderült, hogy Basa ugyanarra a buszra szállt, mint én csakhogy én hátul ültem be az üres buszba, míg ő később szállt fel a teli buszra elöl, így nem tudhattunk egymásról. Másnap az engem beengedő pátert egy szép Budapest fotóalbummal kiengeszteltem s visszatért a béke mindenki számára.