Meránban szállást keresünk ( és találunk), valamint
terülj-terülj asztalkával ajándékoz meg minket egy hálás olasz
| Vannak esetek, amikor semmi sem jön össze és tökéletes zsákutcába jutunk, melyből szinte nincs kiút. Ez történt velünk Meránban. Késő délután, holtfáradtan a hosszú utazástól érkeztünk Meránba. Már a buszban arról ábrándoztunk, hogy vízszintes helyzetbe helyezzük magunkat, amint csak lehet. Viszont kiderült, hogy az olasz ismerősök semmiféle szállást nem intéztek el, sőt telefonon keresztül való elérésük is sikertelen volt. Szállást találni egy nagy csoportnak fő üdülési idényben viszont csaknem lehetetlen. Sehol sem tudtuk a csoportot elhelyezni, az idő gyorsan telt, a nyugtalanság pedig fokozódott. Dél-Tirol német nyelvű, így német nyelvtudásomat azonnal latba vetettem, de a várt eredmény elmaradt. Végül a busz közelében, a postapalota lépcsőjén pihenő férfihoz fordultam, aki csak annyit mondott: Várjanak! és elkezdett telefonálni. Hamarosan mosolygó arccal közölte: Van szállás! Tündéék számot vetettek anyagi lehetőségeinkkel és az árat telefonon igen jelentősen lealkudva nemsokára egy négycsillagos szállóban, 2-személyes szobákban pihenhettünk. A finom reggeli után a pompás nyitott úszómedencében lazítottuk ki végtagjainkat a hegyi panorámában gyönyörködve, majd felkerekedtünk, hogy feljussunk a csúcsok közelébe a drótkötélpályán. A postapalota előtt ismét összetalálkoztunk tegnapi megmentőnkkel, aki csak annyit mondott: Kövessenek! –és levezetett az alagsorba, ahol étterme/büféje volt. Több üveg borral és rengeteg finom szendviccsel, gyümölccsel ajándékozta meg kb. 10-fős csapatunkat. Alig tudtuk elvinni a sok finomságot. Bizonyára a szállodások jelentős közvetítői jutalékot adtak neki. Feljutva a fenséges csúcsok közé mintha más világba csöppentünk volna. A hegy, amerre jártunk csillámpalából épült fel. A bakancsok által lecsiszolt gyalogút úgy csillogott a szikrázó napsütésben, mintha színezüstből lett volna. Szép kirándulás és hosszas gyönyörködés után, elfogyasztva a testvériesen megosztott enni-innivalókat visszaindultunk. Pénzszűkében egyes társaink lefelé nem váltottak jegyet, így azonnal gyalog indultak lefelé. Ketten viszont nem tudtak lemenni a meredek, nyaktörő úton, de pénz híján jegyet sem tudtak már venni. Hosszan könyörögtünk az alkalmazottnak, hogy pénzünk az nincs, de ahhoz a buszhoz, ott lent (mutattuk) sürgősen el kell jutnunk, mely hamarosan elindul. Szíve megkönyörült társainkon és jegy nélkül beszállhattak a kabinba. Valamennyien pontosan odaértünk a buszhoz.
|