A Bárdos Lajos Kamarakórus ünnepi weboldala

  

 

Kedves jelenlegi és egykori Kórustársaink, Rokonaink, Barátaink ,

Ismerőseink és Mindenki, aki valaha is  figyelemmel kísérte a kórus életét !

        

Úgy gondoltuk, ez a jubileum jó alkalom arra, hogy összefoglaljuk az eddig eltelt 25 év történetét.
Mindezt nagy igyekezettel, de a teljesség igénye nélkül tettük, hiszen nagyon hosszú volt ez az idő, sok minden történt, sok mindent kellett összegyűjteni ... Vannak olyan események, amelyekről sok "tárgyi bizonyítékunk" van, másokról szinte semmi, esetleg csak feljegyezésünk van arról, hogy voltunk ott, talán a dátumában sem vagyunk egészen biztosak, senki nem állt oda fényképezőgéppel vagy videóval,  hogy megörökítsen bennünket, annyi történt "csak", hogy odamentünk, és énekeltünk ...
De azért ezekről az eseményekről is - legalább felsorolás szintjén - megemlékezünk.
Természetesen ahogyan a technika fejlődött, úgy készítettünk egyre több digitális képet, úgyhogy az idő előrehaladtával egyre több és szebb kép készült - már inkább az volt a gond, hogy a sok közül melyiket válasszuk ki ... De annak ellenére, hogy TUDJUK azt, hogy az internetről sokkal szebb illusztrációs képeket letölthettünk volna, a régi turnékhoz is azoknak a régi papírképeknek a beszkennelt változatát tettük fel, amelyeket mi magunk vásároltunk az adott országokban - mert ez a weboldal lényegében erről szól - egy kis  emlékgyűjtemény.
Köszönetet mondunk mindenkinek, aki bármilyen módon (képek, dokumentumok, leírások, jótanácsok, stb.) hozzájárult ahhoz, hogy ez az összeállítás minél teljesebb legyen.
Mindazonáltal tisztelettel kérjük  a kedves olvasót, hogy ha valami hiányosságot tapasztal, netán hibát észlel, írja meg nekünk a  bardjub25@gmail.com  e-mail címre, hogy ezt az oldalt minél igazabbá és szebbé tudjuk tenni !
Hasonlóképpen, bármilyen itt nem szereplő képet, dokumentumot örömmel fogadunk !

Előre is köszönjük  - és kellemes nézelődést kívánunk !

 A  25 év külföldi és érdekesebb magyar eseményei    
                                                   

A magyarországi események felsorolása

A "vándorló" kórus ...(próbahelyszínek)

Az Advent-Karácsonyi hangversenyek

A Bárdos Lajos Zenei Hetek

Ünnepek, összejövetelek, vidámság

A kórusturnékról általában ...

Partnerünk: az Albinoni kamarazenekar

                                                                                                                                            kórustagok egy kis lelkes csapata    

Ez a weboldal nem helyettesíti a kórus hivatalos weboldalát, amely eddig és ezentúl is a 

www.bardos.ini.hu   -

csupán egy színes kis adalék lenne az ünnepi évhez !

Technikai útmutató a weblap használatához (kérésre ...) azoknak, akik esetleg kevésbé gyakorlottak:

-   amikor egy új eseményt nyitunk meg a fő-eseménytáblából, akkor az új ablakban("fül"-ön)  nyílik meg, és ha befejeztük a nézegetést,  egyszerűen a "fül" becsukásával térhetünk vissza az eseménytáblára új eseményt választani
-   a kis képgalériáknál: ha a képek fölé állunk az egérrel, akkor a megjelenő kis kezecske szimbólum sejteti, hogy van mögötte valami, tehát ha egyet kattintunk az egér bal gombjával, akkor a kép nagy méretben fog megmutatkozni. A nézegetés befejezése után a bal felső oldalon levő "balra" nyíl visszavisz az adott esemény oldalára.
-   ahol "Vissza" feliratot látunk, ott arra kattintva is visszaléphetünk az előző oldalra
-   ha egy kép megtetszik, akkor az egérrel a kép fölé állva megnyomjuk a jobb gombot, és a megjelenő menüből a "Kép mentése másként" funkciót választjuk ki a bal gombbal. A megjelenő tallózó ablakban megkeressük azt a mappát, ahova a képet menteni szeretnénk , majd megnyomjuk a "Mentés" gombot.